A napóleoni háborúk kiváltották Európában a „nemzetek ébredését”. Ez a 19. század második felében csúcsosodott ki, amikor is a föllendülő tőkés iparosodás termelő gyáripart teremtett. A még zsenge tőke a nacionalizmus védelmébe kívánkozott. A népek nemzetek dicső múltat, nagyszerű ősöket és rokonokat kerestek. A kihalt nagy kultúrájú népeken civakodtak, mint mészáros kutyák a juhbőrön. A rokonság főismérvének a nyelvrokonságot vélték, akkor is, ha az a szerkezeti rokonságot jelentette csupán.
A népek származását egyenes vonalúnak képzelték. A közös szókincsen összevesztek, hogy ki az őstulajdonos és ki kitől, mit vett kölcsön.
A magyarok is ébredeztek. A törökök is. Ráébredtek, hogy rokonok. Ez nyugtalanította a Bécsi udvart és az Orosz cári udvart egyaránt. A magyaroknak addig tálalt „rokontalansági” elméletet, meg a tarthatatlan szláv-rokonság elméletet egyaránt ejteni kellett. A szláv-rokonság elméletet arra alapozták, hogy szép számmal vannak közös szavaink. Ezek túlnyomó része kelta eredetű, köztük az iskolapéldának felhozott szolga, ill. szabad szavak. A törökök felé fordulásnak elejét veendő kirukkoltak – az orosz titkosszolgálat szervezésében – a finn-ugor nyelv- és származáselmélettel. Az uhorszki, ugorszki magyart jelent ukránul. Tehát egy tág családról van szó, ami nyelvészetileg megállja a helyét, mint az Ural-Altáji család alcsoportja. Lesújtónak ez ügyben azt a tényt szánták, hogy a rokonság szegény és halszagú. Egyaránt alkalmatlan dicsekvésre és politikai célra. Mindemellett ezek békés, dolgos népek (a legendás lovas-íjász mordvinokról vagy cseremiszekről akkor még nem hallottak), akik télen léket vágnak a jégen, úgy halásznak. Jobban imponáltak a törökök, tatárok, akik nem jeget lékeltek, hanem koponyákat.
Az oroszok a Balkánra pályáztak, az osztrákokat meg egyébként is lekörözték gazdaságilag a magyarok. A magyar-török összefogást meg kellett akadályozni.
A magyarok hiúságát használták ki. A hősi csaták, véres honfoglaló akciók gőzébe részegült magyarokat fájdalmasan megsebezte a békés, dolgos, találékony, de „halszagú” rokonság eshetősége.
Nagy volt – és maradt – a fölháborodás, de az oroszok megszervezték a finnugor nyelv- és származáselmélet hivatalosítását.
Létrehozták a „Kruzsok” néven ismert tudományos klubot, melynek eredeti teljes neve Ruszkij kruzsok = Orosz kör. E kör hangadói nem finn-ugor, hanem magyar szakos nyelvészek voltak, és bár a szláv származáselméletet föladták, a szláv hatások bizonyításán tovább munkálkodtak. (Az ötvenes években Pais Dezső volt a Kruzsok kapitánya.) A második világháborút követő kommunista hatalomátvételig a tudomány még ural-altáji népekről és nyelvekről beszélt. Ekkor különválasztották és a finn-ugor nyelveket a szamojéd nyelvekkel együtt az uráliba sorolták. Az elmélet szerint megindultunk először délnek, ott, az Ob/Tobol táján „átvettük” a lovat, aztán később „átvettük” a marhát, a gabonaféléket, a vele járó szavakkal együtt. Az ural-altáji nyelvcsaládon belül (ez a megfelelő embertani kategóriára is érvényes) a finn-ugor csoport ugor ágához tartozás magában nem zárná ki a rokonságot a török-tatár nyelvekkel ill. népekkel. Ősi szinten, visszavezetve a paleolitikumig a (jeges) kőkorszakba, bizonyítható a rokonság velük is – nyelvileg, régészetileg, antropológiailag egyaránt, és eszmerendszerük tekintetében is.
A mai népek, nemzetek őskori differenciálódás és későbbi integrálódások eredményei. Európa népeiből a legfrissebb integrációs produktumok az angolok és a franciák. Az angol kelta, latinosodott kelta, szász és normann szintézis (főleg), a francia kelta, latin, frank foncsor. Ez a tény – nem tény nem okoz egyetlen franciának vagy angolnak sem lelki fájdalmat és nem ölik egymást azért, hogy a fölsorolt elemekből melyik az ősük. Mindegyik az, és egyik szavukat ettől, a másikat attól vagy amattól örökölték. A magyarok egyik gyökere ugor. Egy másik gyökér tuva, ujgur irányból sejthető. Övék a ló, de azt nem lav-nak vagy lov-nak nevezték, hanem ma-nak. Ők a földművelők is. (Az „arat” szót tőlük örököltük.) Ez lehet a legendás ma-gor nép, melynek fiai az Azovi-tenger táján bolgár-török nőket szöktettek. Ezt megelőzőleg évszázadokat töltöttek (már, mint az ugor és magor ágból egyesült nép) a kelteminar ill. a gerendasir (régészeti fogalmak) kultúrában. Innen ered a harmadik fő-gyökér, a szkyta, és itt gazdagodik nyelvünk azokkal a szavakkal, melyeket a Kruzsok által nevelt nyelvész „ismeretlen eredetű”-nek, vagy, ha szláv nyelvben is meglelhető, akkor szláv eredetűnek minősít. Itt kerülhetett a lov (ló) szó nyelvünkbe (a mordvin lav is). Nem kizárt, hogy a lov, lav szó kedvest jelent. Van rá példa, hogy az értékes állatot így becézik, pl. az arab kamel = kedves, náluk a teve neve.
Negyedik ág a bolgár-török, de a magyarság mai értelemben vett magyarrá alakulásához hozzájárultak más beintegrálódott csoportok, törzsek is – más-más emberfajtákból. Kimutathatók a turanid, mongolid, a pamíri, kelet-mediterrán típusok. Jelen van tisztán és keverékekben az ős-szibériai is, de a magas- és alacsony balti is. A Kárpát-medencében bele került a dinári, a nyugat-mediterrán és az alpesi is. (Ezek antropológiai fogalmak.) Legjellemzőbb típus a turanid és ez a török rokonságot dokumentálja – genetikailag. (Törökországban ez a típus kisebb arányban van jelen, mint nálunk, ott a kelet-mediterrán típus előnyére.) A nyelv megint más kérdés. Az a fölismerés, hogy a finnek genetikailag (többségükben) nem rokonaink, nem azt bizonyítja, hogy mi nem volnánk „finn-ugorok”, hanem azt bizonyít(hat)ja, hogy ők nem azok. A magyar nyelv és a magyar alapvilágnézet, melyet tudóink átmentettek, ugor eredetre vall. (Egyébként az ún. török népeké is.) Találkoztam nézetekkel, melyek szerint a honfoglaló magyarok katona eleme törökös lett volna, a dolgozó meg „finn-ugor”. Erre a nézetre rácáfol őseink csatakiáltása, a „Huj-huj!” (Ezt huly-huly-nak illenék írnunk, mert az ugor „hul” = halál szó, lágy l-lel. A „huly-huly-huly-rá!” jelentése: „Halál, halál, halál rá!”
Az uráli (finnugor) és turáni eredetelmélet nem mondanak egymásnak ellent, hanem kiegészítik egymást. Mi akkor a probléma? A probléma az, hogy azok a háttérerők, érdekkomplexumok, melyek valaha a kizárólagos finnugor eredetet erőltették a nemzetre, most éppen annak ellenkezőjét erőltetik. Most ugyanis gazdaságilag és politikailag egyaránt előnyösebb volna a finnugor atyafisággal szorosra fűzni kapcsolatainkat. De más is dereng a háttérben. A karddal hont szerzésnek manapság nincs lobbyja. Rablásnak számít.
Ha nagy, véres csatákkal dicsekszünk, melyekkel kiebrudaltuk volna a Kárpát-medence tulajdonosait, könnyen megkaphatjuk, hogy utódaik benyújtják a számlát! Már hangzottak el az utódállamokban olyan megjegyzések, hogy a magyar nem hazát alapított, hanem hazát szerzett! Holott az igazság teljesen más. A magyarság egy ősi etnikum maradványa, mely Szibériától a Liguri-öbölig födte Európa földjét. Ezen belül birodalmak alakultak, birodalmak omlottak össze, de a föld népe maradt. Akik keletről érkeztek, testvéreikhez jöttek, hazából hazába. A dinasztiák váltogatták egymást. Mink mindig itt voltunk. Baján, Attila, Kurszán nem hódítottak, hanem hódítókat vertek ki!
A magyarság ereje az integráló képesség. A jövevényt be kell kötni az érdekközösségbe. Magyar az, aki azonosul a közös haza érdekeivel, bármely módon képzeli el a közös boldogulást. Ne engedjük magunkat eredetelméletekkel is megosztani, lépre csalni! Jó tudni, hogy honnan jöttünk, de ennél jóval fontosabb azt tudni, hogy merre tartunk.
Ahhoz pedig, hogy jó felé tartunk-e, nagyon oda kell figyelni. Az ellenséges háttérerők mindig kedélytémákkal abrakolják a magyar lelkeket, ha nemzetközileg valamire nagyon oda kellene figyelni. Ilyen a finn-ugor viaskodás is, mellyel nemcsak a magyar nemzetet akarják tovább forgácsolni, hanem éket akarnak verni az uráli és altáji egység közé. Ez régi orosz taktika. Már a cárok is mordvin katonai erővel és taktikával (Kazány ostroma és elfoglalása ennek ismert példája) törték meg a tatárokat.
Az urali ági, tehát ún. finnugor rokonságunk a jelenlegi orosz határokon belül és kívül egyaránt föltört gazdaságilag és kulturálisan. A legkisebbek különösen. Az „ugorok” tehát a hantik, manysik ápolják a magyar rokonság gondolatát. Magyarul tanulnak, sokan választják a magyart érettségi tantárgynak. Egy baskíriai mari (cseremisz) sámán mondá nekem, hogy a rokon népek, uraliak és altájiak egyaránt olyan jellegű egységet tudnának alkotni a magyarsággal, mint a Szaturnusz a gyűrűjét képező sok kis égitesttel. Nem fontos manapság a közös határ. Altáji rokonságunk kisebb népei, a baskírok, tatárok, csuvasok ugyanígy gondolkodnak. Nagyobb létszámú rokonaink maffia jellegű bürokratikus hagyományokkal terheltek. Nekünk ők is fontosak, de a kicsik fontosabbak volnának, ha a magyarok elvetnék a szocializmusból örökölt gigantomániát, a „nagy” tiszteletét.
A magyarság – származását tekintve – uráli és altáji szintézis. A mi föladatunk lenne – lehetne – az egész nagy rokonság koordinálása, ha… ha nem tenyésztettek volna nyakunkra egy tehetségtelen, jelleg- és jellemtelen nomenclaturát, mely már a magyarság tekintélyét is eljátszotta, és a figyelmet elterelendő kedélytémákkal abrakol, mint amilyen a finn-ugor viaskodás is.
Máté Imre