Közéleti szereplő - 2. oldal

Máté Imre "Földi Lény" - Közéleti szereplő

Közéleti szereplésem négy éves koromban kezdődött. Ez abból következett, hogy sok kis versikét tanultam meg és egyébként sem néma-barátnak születtem. Szűkszavú voltam, de tömör véleményformáló. Mink rendhagyó parasztfajta voltunk. Olvastunk, volt irodalmi, művészeti érdeklődésünk. Ehhez az is hozzájárult, hogy anyáink, öreganyáink néhány évre elmentek - éppúgy, mint a legények is – „szolgálatot keresni”, hogy gyarapíthassák tudásukat. Egyik nagynéném például egy Zsirkay nevű képviselő házvezetője volt. Mikszáth Kálmán bejáratos volt hozzájuk. Lina nénémnek olvasta föl először a „Huszár a teknőben” elbeszélését. Észbéli nyiladozásom korában anyám sokat foglalkozott velem. Képeskönyveket olvastunk versikékkel, mint „Nagy bált adott egyszer a víziló neje…”, „Nyuszinak a róka megmutatta egyszer a madárijesztőt, hogy ilyen az ember” és ezekhez hasonlókat. Mesékben sem volt hiány. Mesélt anyám, öreganyám, apám, meg apám jó barátja „a Rác”. Ő is Imre volt, mint apám meg én. Ezért a faluban, tévedéseket kizárandó csak úgy említettek, hogy a Rác, a Máté, a Kismáté. Apámat én „Apcsá”-nak szólítottam, Rác Imrét, ezt a nagy melák embert pedig „Kisrácsom”-nak. Kisrácsom szóhasználatában gyakran megjelent a „na b…meg”. Ez a népi retorikában nem ritkaság. A népi retorika hatással volt gyerekkori szókincsemre. Nem csak rókákról, nyuszikról tanultam meg versikéket, hanem hazafiasakat is, például a „Talpra magyart”. 

1938. március l5.-én a falu iskolájában ünnepeltük a szabadságot. Az „öreg mester” fölállított egy pad tetejére. „Na, Kismáté, el tudod-e szavalni itt is a „Talpra magyart?” „ Megpróbálom, Öregem!” El is kezdtem, de a „rabok legyünk, vagy szabadok” után elakadtam. Körülnéztem, megvakartam a fejemet és megszólaltam: ”na b…meg Kismáté, belesültél!” Nem értettem, miért tapsol olyan lelkesem a hallgatóság. 

Közéleti szereplő az, aki a közéletben szerepel.  Ilyesfajta szereplésem formát öltött már egyetemista koromban. Mint költő is nyilvánosság elé léptem, mint reformmozgalom mozgolódó alakja méginkább. A „Közélet” minden előnyével és hátrányával az emigrációban nehezedett rám. Nyomban, mihelyt átléptem a határt.

Az osztrákok már a befutó állomásokon osztályozták a menekülteket. A „köznépből” kiszűrték az „elitet”, saját mércéjük szerint. Minket is az „elit”-be soroltak, miután leadtam fegyverzetemet és átnyújtottam Szigethy Attila pöcsétes igazolását mibenlétemről. Kismartonba (Eisenstadt) szállítottak.  

Onnan elvitt bennünket a Goldeggi herceg a goldeggi kastélyába. Ott egy cserépkályhával fűtött szobában pótoltuk az elmaradt nászutat. Két hetet töltöttünk Goldeggben. A falu polgármestere megkeresett a forradalom 50. évfordulóján, annyira számon tartották, hogy ennek a világot alakító forradalomnak harcosai valaha vendégeik voltak! 

A hercegek egyik lánya Carola, a müncheni BMW igazgató, Kraft von Dellmensingen felesége volt. Ő beszélt rá bennünket, hogy mennénk Münchenbe. Franciaországba mentünk volna szívesebben, de így Münchenben kötöttünk ki. Carola és férje azt tanácsolták, hagyjam az egyetemi pályát a fenébe, menjek a BMW-hez és ők segítenek egy autószalont üzemeltetni. Verseket amellett is írhatnék. Nem fogadtam szót, egyetemi pályán maradtam Münchenben. Itt, mint mindenütt ahol a Habsburgok ott hagyták névjegyüket, papírorientációjú volt a bürokrácia. A logika ismeretlen fogalom ebben a szisztémában. Ezer féle képpen igazolni tudtam, - még diákigazolvánnyal is –hogy az utolsó szemeszterből rántott ki a forradalom. Nekik az „érettségi bizonyítvány” kellett volna. Meguntam a kekecelést, beiratkoztam a göttingeni egyetemre, onnan jöttem át Münchenbe. Így már minden nehézség nélkül, hiszen akkor már egy másik német egyetemről érkeztem! 

Sokat tanultam Göttingenben is, Münchenben is. Doktorálhattam volna, de az sok pénzbe meg sok szolgamunkába került volna egy professzor feneke alatt. Akkor, az újjáépítés korszakában egy iparos jobban keresett a tanárnál. Fölcsaptam gyárimunkásnak. „Vegyi-kohásszá” képződtem. Erről bizonyítványt is szereztem. Utána a fémre álltam át. Voltam vasesztergályos, lakatos, marós. Ezek után levizsgáztam mint villanyszerelő, majd mint fölvonószerelő és önállósítottam. Mindemellett írtam, publikáltam mint író, költő is. A „SZER”, (Szabad Európa Rádió) elfogadott külső munkatársnak, és egyaránt sugárzott tőlem gazdasági és kulturális tanulmányokat. Különösen attól kezdve, hogy Ribánszky László került a SZER élére. A rádió méterre fizetett. Jó mellékkereset is volt, de a KÖZÉLETBEN is „nőttem” általa. Főállásomnak a családapaságot tekintettem, minden velejárójával egyben. (5 gyerek, egy kutya és három macska) Utána következett a költészet. Ez már közéleti tényező, de az igazi közéletiség a müncheni „SZÉCHENYI KÖR” alapításával kerekedett ki. Ezt, Dr. Buzády Tibor alapította tizedmagával. Ebből a tízből egyik a feleségem volt, a másik én.  (1977.) A Széchenyi kör kulturális és segélyező szervezet egy szuszra.  A segélyek Erdélybe, Kárpátaljára irányultak főleg. A mennyiség vagonszázakban mérendő! Kulturális téren pedig ellenzékiek meghívásával támogattuk a VÁLTÁS-hoz vezető utat. Már ezt megelőzően is közéleti voltam, villany- és fölvonószerelő cégem révén, mely az általam alapított ETANA könyvkiadót is fönntartotta. Ösztöndíj alapot is létesítettem magyar íróknak, diákoknak. Hasonló segélyezést végeztünk a PÁNEURÓPA UNIÓ kereteiben is. Onnan Erdélybe küldtünk élelmiszercsomagokat. 

A Széchenyi Kör alapításával szinte egy időben vettem át a MIKE (Magyar iparosok, stb. egyesülete) irányítását.    Mint „Elnök úr” sikeresen tudtam kopogtatni fontos ajtókon. Például legalizálni tudtam, hogy magyarok, akik turista vízummal érkeztek, munkát tudjanak vállalni. Elláttam őket papírokkal, melyek igazolták, hogy ők tanulmányút keretében szerelnek pl. villanyt, hogy megismerjék a német szakmai termékeket. 

A „Találkozás Házában” (Haus der Begegnung), a MIKE székhelyén indítottam egy klubot, „A jó szomszédok klubja” névvel. Hamar híre ment, hogy ott remek borokat lehet inni. Jöttek is a „jó” szomszédok. Csehek, szlovákok, jugók, a Balkán minden szláv nyelvű variánsából, románok, ukránok, de még kazahok is. Ők rokoni alapon. A bor franciaországi tanyánkon termett, melyet Darázs Mária, a festőművész feleségem franciaországi bevételéből vettünk. A különféle nációk asszonyai hozták nemzeti konyháik ritka finomságait. A jó hangulatban fesztelenül meg lehetett beszélni még Trianon problémáját is, közelíteni lehetett a nézőpontokat. A magyar „váltás” után a bajor kormány nem nézte jó szemmel ezt a közeledést, mert egyenként, „oszd meg és urald” alapon akarták vonzókörükbe rántani Közép-európa nemzeteit. Ez sikerült is nekik. Még a magyar-német baráti társaságot is aláfúrták, hogy a többi némettel csak az ő közvetítésükkel bonyolódhasson le minden. Megvonták a támogatást a Találkozás Házától. 

Párhuzamosan mindezekkel, mint író, költő  is egyre ismertebb lettem. A kulturális, gazdasági, politikai tevékenység együtthatói „közéleti szereplővé” tettek. Olyanná, aki „VALAKI”. Ezért hívtak meg a Boros kormány idején a „Magyarország 2000 tanácskozás”- ba, melynek –miután nem bocsájtottak el,- elméletileg máig tagja vagyok. Magyarország ésszerű beszervezése a NATO-ba, meg az Európai Unióba volt, vagy inkább lett volna a föladatunk. Ilyen tanácsos minőségemben fogalmaztam meg tömören a célkitűzést: „Ne napszámosai, hanem részvényesei legyünk az Európai Uniónak!” Ennek jegyében adtam tanácsokat. Például azt, hogy ne engedjük be a multikat, hanem integráljunk magyar vezetéssel sok kis tőkét. „De a nagyok gondolkodnak helyettünk!”- volt a válasz.  Tényleg gondolkodnak. Ennek eredménye Hazánk jelenlegi állapota.