Alkotmány - Máté Imre - HASZONVÁLLALKOZÁS, ADÓZÁS, DOKUMENTÁLÁS

 

HASZONVÁLLALKOZÁS, ADÓZÁS, DOKUMENTÁLÁS

§9/a) Nem lehet haszonvállalkozás módján működtetni közérdekű intézményeket. Például kórházakat, iskolákat, vasutakat. A honpolgár azért fizet adót, hogy ezeket abból fönntartsák. Ezért ezeknek a fönntartásához az igénybevevő hozzájárulása elsődlegesen szimbolikus.

§9/b) Közérdekű intézményeket nem szabad privatizálni, még pedig azért nem, mert nehézségek esetében az államnak mindenképpen be kell avatkoznia, hogy ezek működjenek. Privatizálásuk azt jelentené, hogy a haszon a magánvállalkozóé, a kár pedig az államé. Ezért amennyiben az ilyesmi megtörtént, azt fölülvizsgálat alá kell vetni és visszaállamosítani. A közérdekű intézményekkel párhuzamosan működhetnek privátvállalatok. Ezek minőségben versenyezhetnek az állami intézményekkel. De az állami intézmény nem válhat ez által másod- vagy harmadosztályú szolgáltatássá. Erről az államnak gondoskodnia kell.

§9/c) Minden gazdasági jellegű vállalkozás - mely jövedelmet eredményez - dokumentálandó és megadóztatható.

§9/d) A dokumentáció alapszinten a kiadást és bevételt igazoló számlák és egyéb kiadást, bevételt igazoló „blokkok” révén történik. Ennek alapján történik a könyvelés. A könyvelés egyetlen kötelező kritériuma az, hogy áttekinthető legyen, meglehessen különböztetni a kiadást a bevételtől.

§9/e) A számlát kiegyenlítő fél nem köteles ellenőrizni a számlát kiállító legitimitását.

§9/f) A haszon a kiadás és bevétel különbségéből tevődik össze. Ez adóztatható meg.

§9/g) Kiállított számla után nem követelhet az állam adót, csak a bevétel után, ha a számla kiegyenlítése megtörtént.

§9/h) Nem lehet kiragadott bevételi pozíciókat semmilyen adókulccsal megadóztatni. Az adóköteles honpolgár évi összjövedelmét kell alapul venni, nem az egyes kiragadott pozíciót. Ennek jelentősége általában díjak, honoráriumok esetében mutatkozik meg, amikor egy-egy összeget kívánnak megadóztatni figyelmen kívül hagyva az érintett évi összjövedelmét.

§9/i) Számlát kiállítani minden módon lehet, akár egy papírdarabon is, ha az a teljesítést és követelést világosan tartalmazza, számot kap, és ez a szám könyvelésben nyomon követhető.

§9/j) Az adóbevallást az adóhivatalnak minden formában el kell fogadni, ha abban világosan áll a kiadás bevétel, nem írhatja elő a beadás semmilyen módját, az adóbevallót csak arra kérheti, hogy a bevallás érthető és világos legyen.

§9/k) Az állam munkáltató szerepben köteles közbeszerzésre pályázatokat kiírni, de nem köteles a legolcsóbbat kiválasztani, mert az előnyös teljesítésnek más kritériumai is vannak. Például megvizsgálandó, hogy egy olcsó pályázat biztosítja-e az elvárt minőséget. Ennek vizsgálatához, nem csak hogy megengedett, de kívánatos is, hogy a pályázat elbírálói ismerjék a pályázaton résztvevő vállalkozókat. Bűncselekménynek az számít, ha silányságuk ellenére is a megvesztegetőjüket részesítik előnyben. Pályázatból nem lehet kizárni az elbírálók rokonait, barátait, de azok sem előnyt nem élvezhetnek, sem hátrányt nem szenvedhetnek emiatt.

§9/l) Az adóhivatal nem zárolhat bankkontókat, nem hajthat végre bírósági eljárás nélkül. Az adó befizetése nem köthető rövid határidőhöz, bevallása sem. Az európai szokásjog szerint egy év a türelmi idő. És ehhez Magyarországnak alkalmazkodnia kell mivel a vállalatok tőkebázisa nagyon gyönge.

§9/m) A forgalmi adó (ÁFA), a kiállított számlák ténylegesen bevett forgalmi adója és a kiadásokat terhelő forgalmi adó különbözetéből áll elő. Más jellegű adót is csak tényleges bevétel alapján lehet követelni.

§9/n) Vállalati jármű, gép, kommunikációs eszköz igénybe vehető alkalmankénti magáncélra. Ha ez nem nagyobb 5% megterhelésnél, akkor dokumentálatlanul is. Ha nagyobb, azt az adóbevallásnál érvényesíteni kell.

§9/ny) Pontatlanság a könyvelésben, adóbevallásban, számlázásban nem minősíthető automatikusan csalási szándéknak. Tévedés esete is fönnállhat. A tévedést korrigálni kell, de nem büntethető.

§9/o) Az üzleti veszteség érvényesíthető adózás szempontjából a következő években is.

§9/p) Az újonnan alapított vállalkozás 3 évig adómentes akkor is, ha nyereséges. Az elengedett adóból üzleti tőketartalékot képezhet, amely adómentes.